Beszteri Róbert - doholla, tapan, kanna
Már a 90’-es években foglalkoztam a gondolattal, hogy ütőhangszerekkel szeretnék foglalkozni, elsősorban a rockzene ragadott meg, mint lehetőség. Mesterem Knapp Zoltán lett, azonban a jemeni szomszédoknál folyamatosan lüktető keleti muzsika hangulata és ritmusvilága eltérítettek eredeti szándékomtól, hogy nagy rock dobos leszek…
Ebben az időben találkoztam Pettik Ádámmal, a Besh o drom ütősével, akitől a kanna technikákon kívül a balkáni és keleti ütőhangszeres kultúra az alapjait is elsajátíthattam! Később az együttes tagja lettem, ahol főként tapanon (kétfenekű pálcás dob) közreműködtem.
A legkülönbözőbb stílusokkal volt szerencsém megismerkedni a különböző formációkban: francia és magyar sanzonok (Vakvágány), flamenco, latin (Sevilla project),cigány zene (Chinga Banda), arab folk-jazz, világ zene (Bab el-Babel; Udrub).
Egy különleges lehetőség folytán 6 hónapig muzsikálhattam Jemenben egy esküvői zenekarban.
Ezek után lettem tagja az Al Tabla Percussion Group első felállásának, ahol dohollán (basszus darbuka) közreműködtem, és játszom a mai napig is ebben, az új felállásban.
A rock zene szeretete azonban megmaradt, ami abban nyilvánul meg, hogy elkezdtem billentyűzni, és ütősegyüttesünk mellett párhuzamosan játszok a Napkutya nevű rock zenekarban (Buddha pop punk stílusban…) billentyűsként.

Régi zenekaraim:
Vakvágány Hafla (jemeni esküvői zenekar) Sevilla Project Besh o drom Chinga Banda Bab el-Babel Jelenlegi formációk: Al Tabla Percussion Group Napkutya zenekar |